A Kárpát-medence környezeti adottságai mellett vizes élőhelynek tekintünk egy víztestet, ha ennek átlagos, területarányos vízmélysége a két métert nem haladja meg. A kétméteres mélység a víz fölé emelkedő mocsári növényzet (pl. nádas) megjelenését már biztosan kizárja, illetve ilyen vízmélység mellett a vízi életközösség szerkezetében nem különíthetőek el egyértelműen a nagy tavakra jellemző parti, nyílt vízi és mélységi életterek. A nyílt fehér vizű szikes tavak általában igen sekélyek (20–50 centiméter), s bár a mérsékelt övi területeken ilyen átlagos vízmélység gazdag úszó, lebegő és rögzült vízi és mocsári növényzet (makrofitonok) megtelepedését tenné lehetővé, a sótartalom, a zavarosság és a rendszeres kiszáradás következtében ezeken az élőhelyeken a növényzet térhódítása erősen gátolt. Sekélységük miatt a víz hőmérséklete gyorsan követi a levegő hőmérsékletének változásait.
A fizikai, kémiai és biológiai tényezők függvényében a szikes vizek színe a szürkésfehértől az olajosfeketéig terjedően igen változatos lehet. Lúgos kémhatásuk következtében rendszerint igen magas bennük az oldott szerves anyag mennyisége, aminek következtében alapszínük sötét (barna vagy fekete).
A lebegő ásványi anyagoktól erősen zavaros, szürkésfehér szikes vízbe a fény mindössze egy-két centiméter mélyen képes behatolni (fénylimitált környezet), ami rendszerint gátolja az elsődleges biológiai produkciót végző fotoszintetizáló algák tömeges megtelepedését. Emellett a szikes vizekben egyedülálló módon egy-egy csepp vízben akár többmilliós egyedszámban találhatók meg a 1-2 mikrométer nagyságú algák, amelyek a felső egy-két centiméteres rétegben képesek a fény energiáját megkötni, valamint szerves anyagot termelni. Ezek a szervezetek más felszíni vizekben csak elenyésző mennyiségben vannak jelen a nagyobb méretű algákhoz képest.
A gerinctelenfauna bizonyos tagjai tömegesek mind a vízben, mind az aljzaton és a vízparton, s a vonulási időszakban vízimadarak ezrei táplálkoznak a sekély vízben. Hogyan lehetséges mindez, miből él ez a közösség? A kérdés kulcsa a madarak körül keresendő.
A vízimadártömegek ürülékéből nagy mennyiségű szerves és ásványi anyag jut a szikes vizekbe. A libák és a darvak például a vizeket övező pusztákon és mezőgazdasági területeken táplálkoznak és csak pihenő-, éjszakázó helyként keresik fel a szikes vizeket, miközben a vízbe ürítenek. A tápanyagban gazdag (eutróf, hipertróf) szikes vizekben a külső szerves anyaghoz kapcsolódó lebontó folyamatok gyakran az építőfolyamatok (elsődleges termelés: fotoszintézis) fölé kerekednek. A lebontásban kulcsszerepet játszó, nagy mennyiségű heterotróf baktériumot az egysejtűek és a vízben lebegő, már szabad szemmel is jól látható kisrákok tömegei (zooplankton), ez utóbbiakat egyrészt a vízimadarak bizonyos, táplálékukat a víz átszűrésével kereső fajai (récék, parti madarak), másrészt a ragadozó vízi rovarok fogyasztják. A táplálékláncban keletkező, a fenékre süllyedő szervesanyag-törmeléket elsősorban az aljzaton élő szervezetek (zoobentosz) hasznosítják. A tápláléklánc tetején végső fogyasztóként ismét a madarak, azaz a parti madarak jutnak jelentős szerephez, mivel a kétéltűek és halak elterjedése a szikes élőhelyeken a rendszeres kiszáradás és a magas sótartalom miatt erősen korlátozott.
A szikesek jellegzetes, szélsőséges ökológiai viszonyoknak kitett élővilága részben az ezekre a vizekre specializálódott, a lúgosságot jól tűrő, továbbá tág tűrésű vagy a sótartalommal és a kémhatással szemben kifejezetten ellenálló élőlényekből áll. A fajok közötti versengés nem jellemző, így e tavak biotikus közösségei túlnyomórészt fizikailag kontrolláltak.
A fekete szikes vizekben a fény már a fenékig hatol, ezért ezekben a vizekben a tápláléklánc már az édesvízi élőhelyekhez hasonlóan alakul. A dús növényállomány között algatelepek képződhetnek, de a bőséges szervesanyag-termelésre épülő gazdag fauna még jellegzetes sziki fajokból áll.