A szikesek jellemző vonása, hogy a bennszülött (endemikus) és szubendemikus fajok száma viszonylag magas: a hazai endemikus növényfajok közel 10%-a szikes élőhelyen él. A szikes tavak környezetében található növénytársulások a vízborítás mértékétől függően övezetekbe rendeződnek, a parti öv növényzete a vízborítás időbeli hosszának növekedésével a nyílt víz felé haladva jellegzetes szintekre tagolódik. Az egyes élőhelyek megjelenési sorrendje a következő: szikes puszták, szikpadka, vakszik, szikfok, szikes mocsár, tófenék. Mint azt Kitaibel Pál XVIII. század végi útinaplójából tudjuk, az övezetek sorrendje és fajkészlete már a XIX. századi nagy lecsapolások előtt is a mainak megfelelő volt, azaz a szikes tavak zónarendszere egy több ezer éve fennálló különleges egység.
Az egyes élőhelyeket az Á-NÉR (Általános Nemzeti élőhely-osztályozási Rendszer) szerint tekintjük át, amelyek jellegzetes növényközösségei az alábbiak:

I. Időszakosan nedves szikes puszták
II. Időszakosan vízborította szikes rétek
III. Vakszik- és szikfoknövényzet
IV. Huzamosabb vízborítású szikes mocsarak
V. Szikes nyílt vizek, szikes hínár
VI. A kiszáradt szikes tófenék és kopár padkafenék iszapnövényzete

I. Időszakosan nedves szikes puszták
A legmagasabb térszínen lévő övezet a cickórós puszta (Á-NÉR növényzeti kód: F1b). A vastagabb termőrétegű szolonyectalajokon alakul ki, ahol a sovány (sziki) csenkesz (Festuca pseudovina) mellett apusztai cickafark (Achillea setacea) és a közönséges mezeicickafark (A. millefolium ssp. collina) a fő társulásalkotók. Ezeken a gyepeken számos jellemző virágos növény él, mint például a réti peremizs (Inula britannica), a réti imola (Centaurea pannonica), a sziki pozdor (Podospermum canum) és a fátyolvirág (Gypsophyla muralis). Az élőhely viszonylag gazdag apró herefajokban is, mint amilyen a sudár, a sziki és a pusztai here, valamint a sokkal ritkább földbentermő és cérnahere (Trifolium strictum, T. angulatum, T. retusum, T. subterraneum, T. micranthum). A cickórós puszták részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.

Az árnyalatnyival alacsonyabb térszínen rövid füvű, sziki fajokban gazdag – sztyepprétfajokat nem vagy csak alig tartalmazó – jellegzetes szikes pusztákat, ún. ürmöspusztákat találunk (Á-NÉR növényzeti kód: F1a). A szolonyeces ürmöspuszták legjellemzőbb társulásalkotói a sovány (sziki) csenkesz (Festuca pseudovina) és a sziki üröm (Artemisia santonicum). Jellemző faj még itt a sziki pozdor (Podospermum canum), a száraz virágként közismert magyar sóvirág (Limonium gmelinii subsp. hungaricum), a ritkább sziki varjúháj (Sedum caespitosum), valamint a Dél-Tiszántúlon ősszel virágzó liliomféle, az őszi csillagvirág (Prospero elisae). Általánosan elterjedt a villás boglárka (Ranunculus pedatus), a sziki buvákfű (Bupleurum tenuissimum), a sziki kerep (Lotus tenuis) és a sziki útifű (Plantago maritima), valamint az apró sziki herefajok, mint például a sziki, a pusztai és a sudár here (Trifolium angulatum, T. retusum, T. strictum). Az ürmöspuszták részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.

II. Időszakosan vízborította szikes rétek
A padkahátak és a tóparti, periodikus vízborítású vakszik közötti átmeneti zónában, valamint a szikes puszták laposaiban és ezek szegélyében találhatók a tavasszal vízhatás alatt álló nedves sziki rétek (Á-NÉR növényzeti kód: F2). Szolonyecszikeseken a leggyakoribb faj a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), ezenkívül előfordul a fehér tippan (Agrostis stolonifera), a réti harmatkása (Glyceria fluitans), a sziki kányafű (Rorippa kerneri) és a hernyópázsit (Beckmannia eruciformis), ritkább az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana), iszaposabb helyeken terem a mocsári csetkáka (Eleocharis palustris) és a gombos ecsetpázsit (Alopecurus geniculatus).
A szoloncsákos réteken az általában tömeges fehér tippan (Agrostis stolonifera) mellett előfordul például a sziki szittyó (Juncus gerardii), a sziki cickafark (Achillea asplenifolia), a csátés és réti sás (Carex divisa, C. distans), akisvirágú pozdor (Scorzonera parviflora), a sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum), valamint a tengerparti kígyófű (Triglochin maritimum) és a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), de gyakori az egypelyváscsetkáka (Eleocharis uniglumis) is. A szikesebb részeken felszaporodik a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum), és megjelenik a következő övezet egyik képviselője, a sziki mézpázsit (Puccinellia limosa) is. A szikes rétek részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.

III. Vakszik- és szikfoknövényzet
Időszakosan vízborította, sókedvelő és sótűrő fajok alkotta alföldi rétek vagy gyér vegetációjú vakszikek (Á-NÉR növényzeti kód: F5). A sekély szikes tocsogók vize gyorsan átmelegszik, és az intenzív párolgás következtében a nyár derekára általában kiszárad. A kedvezőtlen adottságú, magas só- és szódatartalmú, igen nagy hőingadozású kopár felszínt csak a sótűrő, sivatagi, ill. félsivatagi jellegű növények bírják elviselni. Ezek nagy nedvszívó képességűek, felépítésükre általában jellemző a felszínen való szétterülés, a mély karószerű gyökér vagy a pozsgás termet. A vakszik felülete kopár, növényzete viszonylag gyér. Jellemző fajai közé tartozik a bárányparéj (Camphorosma annua), a seprűparéj (Bassia sedoides), valamint a szikes és kloridos vaksziken jellemző, pozsgás termetű sziki és magyar sóballa (Sueda maritima, S. pannonicus). A magyar palka (Acorellus pannonicus) mára már nagyon megritkult növénye a vakszikes élőhelynek. Szikerekben jellemző a vékony útifű (Polygonum tenuiflora), az egérfarkfű (Myosurus minimus) és a kígyófark- vagy tőrfű (Pholiurus pannonicus), valamint a népi gyógyászatból közismertkamilla (Matricaria chamomilla).
A vakszik zónájánál mélyebben fekvő helyeken hosszabb ideig tartó vízborítás esetén alakul ki a szikfok növényzete (Á-NÉR növényzeti kód: F4). A szikfok szoloncsákos talajokon kialakuló jellegzetes társulása a sziki mézpázsit (Puccinellia limosa) és a pozsgás zsázsa (Lepidio crassifolium) alkotta közösség. Ezek mellett gyakran megjelenhet a szikes rétekre jellemző egypelyvás csetkáka (Eleocharis uniglumis) és sziki szittyó (Juncus gerardi) is. A szolonyeces szikfokon a sziki mézpázsit alacsonyabb, szárazabb gyepje jellemző. A vakszik és szikfok élőhelyek részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.

IV. Huzamosabb vízborítású szikes mocsarak
A szikes tavak mélyebb, huzamosan vízzel borított parti zónájában telepszik meg a mocsári növényzet (Á-NÉR növényzeti kód: B6), amely hozzájárul a lebegőanyagok kiülepedéséhez, vagyis az átlátszó, barnásfekete vizű állapot kialakulásához. Az élőhelyet a magas növésű kákafélék határozzák meg, mint a zsióka (Bolboschoenus maritimus), a nád (Phragmites australis), valamint a sziki és a tavi káka (Schoenoplectus tabernaemontanus, S. lacustris). A feltöltődés előrehaladtával a nádasokra jellemző fajkészlet válhat uralkodóvá, így a környezeti feltételek alakulásától függően akár az egész medret is benőheti a mocsári növényzet. A szikes mocsarak részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.

V. Szikes nyílt vizek, szikes hínár
A tipikus szikes tavak a lebegő kolloidoktól gyakorlatilag átlátszatlan, fényszegény vizében nincs hínárvegetáció (Á-NÉR növényzeti kód: A5). Rendszerint a fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus), a tófonal (Zannichellia palustris) vagy a sziki víziboglárka (Rannunculus petiveri) gyér állománya jelenik meg. A sótartalom és a lebegőanyag csökkenésével párhuzamosan azonban további, az édesvizekre jellemző társulások is feltűnhetnek. A szikes hínárnövényzet részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.

VI. A kiszáradt szikes tófenék és kopár padkafenék iszapnövényzete
A rendszerint a nyár közepére kiszáradó szikes tófenéken jellegzetes só- és szárazságtűrő, ún. szukkulens növények jelenhetnek meg (Á-NÉR növényzeti kód: F5). A kiskunsági szoloncsákos szikes tómedrekben előfordul a négyporzós madárhúr (Cerastium subtetrandum) és a sziki ballagófű (Salsola soda), mellettük még egyes libatop- és labodafajok (Chenopodium chenopodioides, Ch. glaucum; Atriplex hastata, A. litoralis) jellemzőek, valamint a sziksófüvek (Salicornia prostata, S. europea), illetve a karcsú és a vastag bajuszfű (Heleochloa alopecuroides, H. schoenoides). A Tiszántúlon mindezt olyan pionír fajok egészítik ki, mint például a veszélyeztetett henye kunkor (Heliotropium supinum) és a henye vasfű (Verbena supina). A szikes tófenekek növényzetének részletesebb leírása, országos elterjedési térképe, és néhány jellemző állományfotó ezen a linken külön megtekinthető.