A fehér vizű szikes tavak zavaros vizében a gerinctelenfauna legnépesebb csoportját az evezőlábú rákok (Copepoda) és az ágascsápú rákok (Cladocera), illetve kisebb egyedszámban a kerekesférgek (Rotatoria) bizonyos fajai alkotják, amelyek együttesen képviselik a mezo-zooplanktont. A szikes tavak többségében a sziki vízibolha (Moina brachiata) és a sziki lebegőkandics (Arctodiaptomus spinosus) a legjellemzőbb sókedvelő indikátorfaj. Tavasszal a kisebb sótartalmú, felhíguló vizekben egyéb széles tűrőképességű fajok is megjelenhetnek, mint például az igen elterjedt nagy vízibolha (Daphnia magna), de a nyári betöményedés során nagymértékben csökken a fajszám, szinte csak a sótűrő kisrákok tömegei találhatóak meg (literenkénti sűrűségük elérheti akár 8-10 ezer példányt is). A Hortobágyi és a Kiskunsági nemzeti park területeiről kimutatott Moina salina és Metacyclops planus hazai előfordulásai szikes vizeink, valamint a Földközi-tenger környéki és az ázsiai sós vizek faunájának rokonságára utalnak.
A kiszáradó szikes vizekben halak hiányában a nektont az aktív mozgásra képes vízi gerinctelenek képviselik. A nekton részét képező héjatlan levéllábú rákok (Anostraca) közül az időszakosan szikes vizekben olykor – jellemzően kora tavasszal – egyidejűleg tömeges a keleti tócsarák (Brachinecta orientalis) és a tavaszi tócsarák (Brachinecta ferox). Az örvényférgek (Turbellaria) közül az állóvizeinkben elterjedt tejfehér planária (Dendrocoelum lacteum) közönséges fajnak tekinthető a szikes vizekben is. Az alacsonyabb sótartalmú, kevésbé zavaros fekete vizekben piócák is élnek, például a lónadály (Haemopis sanguisuga) és a Hirudo verbana.
A nyílt vízben és a vízi növényzet között a gerinctelenfaunát az ízeltlábúak bizonyos csoportjai képviselik. A szitakötők ragadozó lárvái jellemzően a parti növényzettel fedett sekély vízben fejlődnek. Kifejezetten sziki faj a nagy foltosrabló (Lestes macrostigma) (Link: Kép26), a foltosszárnyjegyű rabló (L. barbarus), a kéksávos légivadász (Enallagma cíathygerum) és az apró légivadász (Ischnura pumilio), de ezek mellett előfordulhat a lomha rabló (Lestes sponsa) és a réti rabló (L. dyras) is. Az alföldi időszakos vizekre jellemző még az atkás szitakötő (Sympetrum fonscolombii), a sárgatorú szitakötő (S. meridionale) és az alföldi szitakötő (S. sanguineum) is.
A legszikesebb vizekben a vízi gerinctelenek közül legnagyobb egyedszámban a vízipoloskák (Nepomorpha) fajai fordulnak elő. Az időszakos nyílt vizek jellegzetes faja a közönséges búvárpoloska (Sigara lateralis), a tarkalábú búvárpoloska (Paracorica concinna) és a Corixa affinis. A vízfelszíni-poloskák (Gerromorpha) alrendjéből nem kizárólag a szikes vizekre jellemző, de ezek vízi növényzettel borított élőhelyein is előforduló faj a vízenjáró poloska (Mesovelia furcata), a víztaposó-poloska (Microvelia reticulata) és a rozsdáshátú molnárpoloska (Gerris thoracius), valamint az időszakos kisebb vizekben az ezüstös molnárpoloska (Gerris argentatus) és a víziszöcske (G. odontogaster). A gerinctelenek többi fajcsoportjához hasonlóan a vízipoloskák esetében is igaz, hogy a növényzettel borított vízterek faj- és egyedszámban rendszerint gazdagabbak, mint a nyílt víz.
A csiborok (Hydrophilidae) fajainak lárvái főként az aljzaton fejlődnek, míg az imágók tipikus vízi életmódot folytatnak. Jellemző fajok: tüskés harangcsiborka (Berosus spinosus), Helophorus guttulus, Ochtebius auriculatus. A könnyen átmelegedő vizekben a csíkbogarak (Dytiscidae) fajai közül a Bidessus nasutus fordul elő.