A szikes vizeknek ökológiai, tudományos, természetvédelmi és tájképi értékeiken túl kultúrtörténeti és gyógyászati értékei is vannak. A vidéki emberek már régen, jóval a modern mosószerek elterjedése előtt felismerték a sziksó tisztító hatását: a kiszáradt „vakszikes” felszínekről összeseperték és tisztítószerként alkalmazták a kicsapódott sziksót, azaz a szódát. Ez a hasznosítási forma a természetközeli és nomád népeknél (pl. Mongóliában, Afrikában) akár még máig élő tradíció lehet. A szikes vizek és iszapok jótékony hatását a bőr- és nemi betegségekre, valamint reumatikus, csontritkulásos megbetegedésekre már szintén régen, tapasztalati úton felismerték. Magyarországon a XIX–XX. században Alföld-szerte több gyógyfürdő létesült, és szabadtéri fürdőélet folyt a szikes tavak körül (lásd Orosháza: Gyopáros-tó, Kakasszéki-tó; Konyár: Sóstófürdő; Fülöpháza: Szappan-szék; Bácsalmás: Sóstó; Dunapataj: Szelidi-tó stb.).
A XX. században bekövetkezett tájátalakulások során a szikes tavak összezsugorodtak, jelentős állapotváltozások mentek végbe, így a fürdőélet is átalakult, a legtöbb helyen a termálvizek hasznosítása került előtérbe. Mindemellett a Kárpát-medencében még napjainkban is találunk példát a szikes vizek és iszapok gyógyászati hasznosítására. Jó példa erre a szerbiai Melence (Melenci) településen található gyógyintézet, ahol a Ruszanda-tó szikes iszapjával kúrálják a betegeket, de Magyarkanizsán (Kanjiza) a termálfürdőben is használnak szikes iszapot gyógykezelésre. Magyarországon is emlékeznek a szikes tavak gyógyító erejére, és vannak kezdeményezések bizonyos tavak ilyen célú rehabilitálására is.