A zoopedon (korábban zoobentosz) azon gerinctelen állatok gyűjtőneve, amelyek egész életükben vagy lárvastádiumban az aljzatban (endopedon), illetve az aljzat felületéhez (epipedon) kötötten élnek. Az erősen szikes kemény aljzatban kevés állatfaj tud megélni, ezért a szikesek bentoszfaunája szűkösebb, mint az édesvizeké. A fonálférgek (Nematoda) közül például a tavi tűféreg (Dorylaimus stagnatilis) fordul elő az aljzat felszínén, a szerves anyagban dús édesvizekre jellemző kevéssertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) közül pedig csak a fekete vizekben jelenik meg a Limnodrilus hoffmeisteri. A legszikesebb tavakban rendszerint csak a tág tűrésű közönséges vízicsiga (Anisus spirorbis) él kisebb egyedszámban. A magas sótartalmat jól viselő fajok közé tartozik még a nagy tányércsiga (Planorbanius corneus), a rácsos csiga (Gyraulus albus) és a gombcsiga (Segmentina nitida). A part menti növényzet között és a fekete vizekben – más fajcsoportokhoz hasonlóan – a csigák faj- és egyedszáma ugrásszerűen megnövekszik.
Az igazi fehér szikesek jellegzetességei a törpeszúnyogok (Ceratopogonidae) bizonyos fajai, például a Culicoides salinarius és a C. nubeculosus, de a trofitás növekedésével rendszerint növekszik a kifejezetten a holt szerves anyagot fogyasztó árvaszúnyogok (Chironomidae) aránya. A lárvastádiumban az aljzat felszínén élő vízilegyek (Ephydridae) közül sótűrés szempontjából a sólégy (Ephydra riparia), a katonalegyek (Stratiomyidae) közül az ikerfoltos katonalégy (Stratiomys furcata) érdemel említést. Az aljzaton a tüskés harangcsiborka (Berosus spinosus), a Paracymus aeneus, a Helophorus paraminutus és a H. guttulus lárváival is találkozhatunk.